Bence ma csavargott egyet keresztapjával, bátyámmal, és az ő lányával, aki "majdnemKÉTéves". Kamocsára mentek, ahol a kertünk van, és a kölkök imádnak ott. Mikor Bence hazajött, és mostuk a kezét, azt mondta, ne vigye el őt senki. Kérdezem tőle, hová, Kamocsára? Mondja, igen, mert nem volt ott jó. Újra kérdezek, mi volt a baj? Hát Vivi rossz volt, nem engedte el a slagot...
Az én kis mimózám... :o))))
Bence emígy is nagy dumagép, néha le se lehet lőni, apjával szoktunk kuncogni, hogy alkalmanként teljesen összefüggéstelenül, csak azért jár szája, hogy ne legyen csend. :o))) És habár szókincse lenyűgöző (az elfogult anya szerint), beszédtisztasága hagy némi kívánnivalót maga után, mondhatnám selypít. PL. az "L" helyett is "J"-t ejt. Ennek következtében reggel ismét derülésre adott okot egyszem kisfiunk, mikor az ágyban arra játszott, hogy ő egy malom. Hadonászott kezével lábál, mondván őrli a búzát, és közben:
-Én egy nagy maJom vagyok!
édesapa kérdezi:
-Nagy majom???
és a válasz:
Nem majom, maJom!!!!
Hejj, kevés anyából az egy .................................avagy az anyák nem is emberek
Hanyagolom a blogom, vagy mifene. :o) Pedig történik velünk ez meg az, csak hát ha klónoztatnám magam, azt hiszem az is kevés lenne. Jelen pillanatban is tudnék még pár tevékenységet, ami hasznosabb, mint a blogírás... ( A ruhák sajnos se a mosógépből nem másznak ki egyedül, se kivasalódni nem fognak...) Meg olyat is tudnék csinálni ami kevésbé hasznos, de nagy kedvem lenne hozzá... (Végre kezembe került a Harry Potter sorozat befejező része!!! Igen, lehet fujozni, de nekem akkor is tetszik! Ráadásul majd megőrülök, hogy ki nyiffan ki, Erry vagy Voldemort... és... Vajon Dumbledore tényleg kampec??? ... ) Na de hagyjuk a maszlagot, most blogolok, és kész! :o)
Akkor hát essünk neki. Gyökeresen megváltozott az élet Sukoláéknál az utóbbi időkben. Legalábbis ami a legifjabb családtagunkat illeti, pontosabban annak magatartását. Jelentem, Hancsuszom megtért, és belépett az "Anyaszeretlekésnemakarlakkicsinálni-klub"-ba. Eleinte próbáltam magam küzdeni a sok sírás ellen, és a könnyebb esti elalvás mellett, de hát ahogy az lenni szokott, úgyis hiába törtem magam. Fölöslegesen nyomkodtam Hannusom kezébe a rongybabát, hiába raktam oda neki a tej- és anyaszagú textilpelust... Mindez őt hidegen hagyta, mígnem rátalált bal keze hüvelykujjára. Csajosom ujjszopó lett!!! ...és nem hittem volna, de ezzel megoldódott minden "gondunk". Egyszeriben el tudott aludni egyedül, úgy napközben, mint este, sőt nem telt bele csak épp hogy pár nap, és már éjszaka sem kelt szopizni. Ha megébred, csak bekapja az ujjacskáját és már szunyál is tovább.
Kedden voltunk tanácsadáson. Hanna 6270 gramm, ez mindössze 420 gramm az utolsó 4 hétben, de senki nem mondta, hogy ez nem okés, hát nem izgulok. :o) Ezenkívül két oltást is kapott. A kötelezőt, plusz a fülgyuszisat. Elég érdekes "leszorítási módszert" alkalmaz a dokinőnk nővérkéje, és ez Hanna lelkivilágát is szemmelláthatóan megviselte. 4 napba telt, mire visszakaptam az én mosolygós, gügyögős, dorombolós kiscicámat. Egész tegnapig nem volt hajlandó senkivel dumálni, sőt egy gyenge mosolyt is alig lehetett kicsikarni belőle. De tegnap repülőgépeset játszottunk, és ez úgy látszik visszahozta a kedvét. :o)))
Bence harapókedvét próbálom kordában tartani, de ez nem mindig egyszerű. :o) Azért tud ő aranyos is lenni, sokszor megérti, hogy szeretni szabad a hugit, csak óvatosan, de azért még jócskán akadnak izgalmas pillanataink is. Az elmúlt napokban a legenyhébb volt, mikor Bence abbéli izgalmában, hogy indulunk a kertbe, kishíján félszemű kalózt csinál Hannából. Odasózott neki egyett egy komcsiidőkbéli, picit "véresanyaka" csörgővel, így akarván biztatni a kistesót, hogy az keljen fel, és szedje már a motyóját, mert azonnal, de rögtös-rögtön indulunk! Ami ennél jobban leizzasztott, amikor anyósoméknál tett látogatás alkalmával kicsi fiam megpróbálta magát apósom gyógyszereivel kezelni. Tudni kell apósom súlyos beteg, 13 féle különböző gyógyszert szed, köztük szívgyógyszereket is. Jócskán gyöngyözött a homlokom és liftezett a gyomrom, mire kiderítettem mit vett be. Szerencsénkre a sok rosszból megtalálta az egyik "legjobbat", egy antihormon tablettát kapott be, ami a férfihormonjai működését volt hivatott visszaszorítani. Hehehe... Azért megejtettem egy gyors telefont a dokinknak, de hála a jó égnek nem lett baja a gyereknek. Azt nem hiszem tutibiztosra, hogy Bence megértette, mekkora baja eshetett volna, de remélem legalább a kompetensek megtanulják unokás napokon a szekrényre rakni a gyógyszereiket. Én meg... Sose bízzak meg 100%-ra egy "majdnemháromévesben". Volt egy csekély pozitívuma a dolgonak, megerősödött bennem e a bizonyosság, hogy jó ötlet volt anno Bence másfél éves korában gyerekorvost váltani. Csütörtökön hazafelé ballagva egy kávézóban megláttam régi dokinkat, aki úgy reagált, ahogy azt megszoktam tőle, még a fejét is félrefordította. Aztán meg mellőle kiszól a jelenlegi dokink, hogy hogy van a fiú, nem lett-e baja. Jó és egyben szokatlan érzés volt egy orvos munkaidőn kívüli érdeklődése... Örülök, hogy nem féltünk az újtól!
Vidámabb pillanataink közé tartozott a győri barátnőm és fiai hazalátogatása. Jó volt látni a srácokat együtt. Balzsam volt a lelkemnek, hogy nem csak az én fiam fütyül rá, mit mondok neki. :o))) Úgy tűnik ilyenek ezen a hasonkorú kölkök. Hehehe.
Végezetül pedig még három szösszenet fiam beköpéseiből kiragadva:
Anyák napja után kedden leesett a fiamnak is a tantusz, hogy itt valami izé volt, és anyának virágot, vagy mifene... Hát egész álló nap szedte ki a virágot a vázából és hordta utánam, a következő köszöntéssel körítve.: Anyák szülei napja! Az intenzitás jelentősen csökkent, de naponta egyszer még azóta is kapok anyák szülei napjára virágot...
Tombol a meleg, így voltunk már terepszemlén kedvenc fürdőhelyünkön, a Vág folyó partján. Bence élvezte, hogy pancsolhat a sekély vízben, gázolhat benne meztelen lábbal és túrhat-fúrhat. Fel is szedett a markába annyi vizes homokot amennyit csak elbírt, majd elhajította, és mutatta apinak a szutyi tenyerét, családfőnk erre:
-Na! Szép vagy...
-Na! SZÉT vagyok...
Bence felmászott egy padra és leült, közben maga mellé mutat:
-Ide emberek ülhetnek.
-Én is ideülhetek?
-Nem!
-Miért én nem vagyok ember?
-Nem, Te anya vagy!
Akkor hát essünk neki. Gyökeresen megváltozott az élet Sukoláéknál az utóbbi időkben. Legalábbis ami a legifjabb családtagunkat illeti, pontosabban annak magatartását. Jelentem, Hancsuszom megtért, és belépett az "Anyaszeretlekésnemakarlakkicsinálni-klub"-ba. Eleinte próbáltam magam küzdeni a sok sírás ellen, és a könnyebb esti elalvás mellett, de hát ahogy az lenni szokott, úgyis hiába törtem magam. Fölöslegesen nyomkodtam Hannusom kezébe a rongybabát, hiába raktam oda neki a tej- és anyaszagú textilpelust... Mindez őt hidegen hagyta, mígnem rátalált bal keze hüvelykujjára. Csajosom ujjszopó lett!!! ...és nem hittem volna, de ezzel megoldódott minden "gondunk". Egyszeriben el tudott aludni egyedül, úgy napközben, mint este, sőt nem telt bele csak épp hogy pár nap, és már éjszaka sem kelt szopizni. Ha megébred, csak bekapja az ujjacskáját és már szunyál is tovább.
Kedden voltunk tanácsadáson. Hanna 6270 gramm, ez mindössze 420 gramm az utolsó 4 hétben, de senki nem mondta, hogy ez nem okés, hát nem izgulok. :o) Ezenkívül két oltást is kapott. A kötelezőt, plusz a fülgyuszisat. Elég érdekes "leszorítási módszert" alkalmaz a dokinőnk nővérkéje, és ez Hanna lelkivilágát is szemmelláthatóan megviselte. 4 napba telt, mire visszakaptam az én mosolygós, gügyögős, dorombolós kiscicámat. Egész tegnapig nem volt hajlandó senkivel dumálni, sőt egy gyenge mosolyt is alig lehetett kicsikarni belőle. De tegnap repülőgépeset játszottunk, és ez úgy látszik visszahozta a kedvét. :o)))
Bence harapókedvét próbálom kordában tartani, de ez nem mindig egyszerű. :o) Azért tud ő aranyos is lenni, sokszor megérti, hogy szeretni szabad a hugit, csak óvatosan, de azért még jócskán akadnak izgalmas pillanataink is. Az elmúlt napokban a legenyhébb volt, mikor Bence abbéli izgalmában, hogy indulunk a kertbe, kishíján félszemű kalózt csinál Hannából. Odasózott neki egyett egy komcsiidőkbéli, picit "véresanyaka" csörgővel, így akarván biztatni a kistesót, hogy az keljen fel, és szedje már a motyóját, mert azonnal, de rögtös-rögtön indulunk! Ami ennél jobban leizzasztott, amikor anyósoméknál tett látogatás alkalmával kicsi fiam megpróbálta magát apósom gyógyszereivel kezelni. Tudni kell apósom súlyos beteg, 13 féle különböző gyógyszert szed, köztük szívgyógyszereket is. Jócskán gyöngyözött a homlokom és liftezett a gyomrom, mire kiderítettem mit vett be. Szerencsénkre a sok rosszból megtalálta az egyik "legjobbat", egy antihormon tablettát kapott be, ami a férfihormonjai működését volt hivatott visszaszorítani. Hehehe... Azért megejtettem egy gyors telefont a dokinknak, de hála a jó égnek nem lett baja a gyereknek. Azt nem hiszem tutibiztosra, hogy Bence megértette, mekkora baja eshetett volna, de remélem legalább a kompetensek megtanulják unokás napokon a szekrényre rakni a gyógyszereiket. Én meg... Sose bízzak meg 100%-ra egy "majdnemháromévesben". Volt egy csekély pozitívuma a dolgonak, megerősödött bennem e a bizonyosság, hogy jó ötlet volt anno Bence másfél éves korában gyerekorvost váltani. Csütörtökön hazafelé ballagva egy kávézóban megláttam régi dokinkat, aki úgy reagált, ahogy azt megszoktam tőle, még a fejét is félrefordította. Aztán meg mellőle kiszól a jelenlegi dokink, hogy hogy van a fiú, nem lett-e baja. Jó és egyben szokatlan érzés volt egy orvos munkaidőn kívüli érdeklődése... Örülök, hogy nem féltünk az újtól!
Vidámabb pillanataink közé tartozott a győri barátnőm és fiai hazalátogatása. Jó volt látni a srácokat együtt. Balzsam volt a lelkemnek, hogy nem csak az én fiam fütyül rá, mit mondok neki. :o))) Úgy tűnik ilyenek ezen a hasonkorú kölkök. Hehehe.
Végezetül pedig még három szösszenet fiam beköpéseiből kiragadva:
Anyák napja után kedden leesett a fiamnak is a tantusz, hogy itt valami izé volt, és anyának virágot, vagy mifene... Hát egész álló nap szedte ki a virágot a vázából és hordta utánam, a következő köszöntéssel körítve.: Anyák szülei napja! Az intenzitás jelentősen csökkent, de naponta egyszer még azóta is kapok anyák szülei napjára virágot...
Tombol a meleg, így voltunk már terepszemlén kedvenc fürdőhelyünkön, a Vág folyó partján. Bence élvezte, hogy pancsolhat a sekély vízben, gázolhat benne meztelen lábbal és túrhat-fúrhat. Fel is szedett a markába annyi vizes homokot amennyit csak elbírt, majd elhajította, és mutatta apinak a szutyi tenyerét, családfőnk erre:
-Na! Szép vagy...
-Na! SZÉT vagyok...
Bence felmászott egy padra és leült, közben maga mellé mutat:
-Ide emberek ülhetnek.
-Én is ideülhetek?
-Nem!
-Miért én nem vagyok ember?
-Nem, Te anya vagy!
A túláradó testvéri szeretet.
Hanna lassan, de biztosan betölti a 3 hónapot. Ami egyben azt is jelenti, hogy már három hónapja családunk szerves része, pici lánya anyunak és apunak, hugija a bátyónak. A poén az egészben csak az, hogy az ember azt gondolná, hogy ennyi idő alatt már megszokták egymást a tesók, és ha eddig nem volt "baj", ezután már nem is lesz. Tévedni emberi dolog. Ugyanis Bence rajongva szereti a hugát. Ez szuper dolog, mit panaszkodom, mondhatná bárki, aki nem ismeri a kétésfélévesek kísérletező hajlamát. Mert az van nekik, meg ugye egy csomó dolog felfedezésre vár. Így például azt is ki kell tapasztalni Hanna pici teste mekkora nyomást bír el, ha ránehezedik 15 kiló. Mennyire erősen lehet simogatni, és a minap még azt is kipróbálta a nagy testvér, hogy reagál Hanna egy homlok-harapásra, aminek a nyoma még késő délután is meglátszott. Naná, hogy sírt szegénykém, méghozzá azzal a fájdalmas, félős sírásával, ami lefelé görbülő szájjal társul, és mindig összeszorul a szívem tőle. Lényeg a lényeg, mostanság eléggé megnehezítik az életem a gyerkőceim, borsószemkirálykisasszony sehol sincs biztonságban a tesó túláradó szeretetétől. Bence már simán bemászik a kiságyba is. Fölmászik a pakolópultra. Rohan ha sírni hallja a kishugit, mondván majd megvigasztalja. Netalántán a nagyágyon hagyom csajost, Bence már ott is terem és puszilgatja, becézgeti... Tegnap este meg mikor őt már lefektettem, Hannát elvittem a másik szobába, jómagam meg intéztem folyó ügyeim a mellékhelységen, egyszer csak azt látom, szalad a fiú, hogy ő viszi a lányt maga mellé az ágyba. (Micsoda mázli, hogy az elmúlt évek alatt megtanultam nyitott ajtónál intézni dolgaim...) Mire fölrántottam a nadrágom és utolértem már a hóna alatt fogta... Szóval míg kicsi nagyfiam meg nem érti, hogy mekkora kárt okozhat hugija testi épségében, vagy a hugi meg nem nő akkorára, hogy meg tudja védeni magát, kénytelen vagyok résen lenni velük. Kaptam itthon olyan tanácsot is, hogy verjem meg Bencét, de hát szerény véleményem szerint ekkora ökörséget is ritkán ejt ki ember a száján. Kár is a szóért... Majdcsak megoldjuk valahogy, túléltünk már ezt meg azt, annyi biztos büntetni a jószándékot nem fogom. Inkább legyen elhanyagolva a háztartás, csak a jótestvéri viszonyt őrizzük meg, hisz ez volt a vágyam... Kevés az attól szebb pillanat az életemben, mint mikor azt látom, hogy Bence ölelgeti Hannát, megsimogatja, mosolyog rá, beszél hozzá. Vagy mikor Hanna sugárzó szemekkel figyeli Bencét, nagyokat nevet rá és gügyög neki. Ennyit igazán megér az a kicsi plussz fáradság, hogy lessem minden mozdulatuk. :o)))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
