tótágas

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak...

...és végre!!! kezdődik az ovi. Végre, mert ez az utolsó két hét már kemény kínlódás volt mindenkinek. Hétfőn aztán remélhetőleg rendeződnek a dolgok. Nem hamarabb, mert az ovit felújították, és még ma is dolgoztak, utolsókat simítottak. Látom, mert az ovi itt van az út túloldalán. ;o) De ezt már kibírjuk.

Ennek örömére ma cuccolunk Újvárba, vissza anyámhoz.

Nem vagyunk válófélben és az eszem se ment el, bár ez utóbbit orvos nem erősítette meg.

Csak miután annyit évődtem, őrlődtem, meg kínlódtam rajt, hogy melyik oviba járjon a gyerek (Újvári, vagy az itteni), véééégre döntöttem. Az ittenibe megy. Lesz ami lesz később. De hogy akkor miért megyünk el? Hát a hűvös szelek miatt, és mert az otthonunkban az utolsó elemeket még mindig nem sikerült a helyére tenni. A járólap már alakulóban, de jelenleg el van vágva a ház két vége egymástól, ami a beosztását nézve igencsak kínos, a hajópadló meg csak jövő héten érkezik. Az meg ugye megint csak napok (hetek?) kérdése lesz, míg a helyére kerül és megkapja a felületi kezelést is, ami jár neki. Addig meg menni kell innen, mert az időjárás már nem engedi a padlón alvást, úgyhogy fejtetőre állítjuk a világot egy kicsit.

A városból hozom majd naponta Kamocsára oviba a gyermeket.

Vagy kettőt is?

Mert Hanna már erősen kívánkozik. És az ovi se bánná ha menne. Meg én se. Az utolsó héten már a pelenkát is elhagyta (éljen, éljen, szobatiszta a gyerek nappalra), és azt mondja sírni se fog, ha otthagyom. :o) Hát meglátjuk, lehet fél napra megpróbáljuk, és ha bejön, arany életem lesz hétköznap 8 és 12 között. :oD

Ha bejön írok róla. ;o)



ui: Csak a tisztánlátás végett:

ahol eddig laktunk, most ideiglenesen visszacuccoltunk-Érsekújvár (Nové Zámky)
ahová költözünk és oviba megy a kölök-Kamocsa (Komoča)

ilyetén állnak a dolgok, a helyzet a következő...

Na szóval. Törtem a fejem mostanában sokat, hogy mennyire jó dolog ez az ovi, egyrészt ugye a kaki-gond miatt, másrészt a bepisilés miatt, harmadrészt a rengeteg betegség miatt. Ez utóbbinak jobban zavart az a része, hogy a kisleány fertőződik, ő pedig még sokkal nehezebben birkózik meg a betegségekkel. És nem elhanyagolható az sem, hogy nem volt kézzel fogható/szemmel látható bizonyítékom arról, hogy Bence jól érzi magát napközben az oviban, az óvónő "persze, elvan" kijelentése nekem sosem volt elég meggyőző.
Aztán egy szép estén, mikor Bencén épp kitörőfélben volt a következő nyavalya, és anyai erővel már ezt úgysem tudtam megfékezni, fogtam magam és írtam egy neten is "rendelő" szipológusnak a fönnálló helyzetről, és tanácsot kértem. Jött is a válasz, hamarabb, mint reméltem, igaz még nem a megoldás volt benne, csak pár kérdés, ami pontosítani volt hivatott a felvetett helyzetet. Tehát a második körben megírtam neki, amit kért. A válasz ismét gyorsan jött, nagyjából annyi állt benne, hogy számára egyértelmű a helyzet, vegyem ki oviból, majd tavasszal próbálkozzunk újra, de csak 4 órára, és majd 2009 szeptemberétől menjen egész napra. Pontos indoklás nem volt a levélben, bár szerintem a sok betegség és a hugi egészsége szerepeltek volna fő helyen.
Azért innen még nem vezetett egyenes út a mostani állapothoz, mert még mindig (mint én általában minden helyzetben) rém határozatlan voltam, és nem voltam meggyőződve róla, hogy tényleg ez a helyes megoldás. Szerencsére jött Roki, megvitattuk a témát, és arra az jutottam, hogy bizony nem adjuk föl, egy-két betegség nem tántoríthat el, hisz emellett sok jó dologról maradna le, ha tényleg kivenném. Ezzel a gondolattal feküdtem le tegnap este.
Mai nap fő terve az volt, hogy viszem dokihoz a nagyfiút, mert köhög, fáj a torka és még lázas is, hát ki kell kúrálni. És itt következett egy újabb fordulópont. Az első kérdése az orvosunknak az volt, jár-e oviba, a válasz után pedig az első kijelentő mondata: Ezt most beszüntetjük. Biztos ami tuti alapon még rákérdeztem, hogy tényleg úgy van-e ahogy az hallatszott, de már csak annyit mondott, hogy nem érdemes a picilányt kínozni, hogy megint ő legyen az aki, fuldoklik a takonytól, és ha kell igazolást is ír az ovinak, miszerint tavaszig eltanácsolta a legényt.
Ezután már csak az maradt, hogy szó szerint orvosi utasításra beballagtam az oviba, összeszedtem Bence cuccait, szóltam az igazgatónőnek, és most itthon ápolom az én ex-ovisomat.

Eldőlt, tőlem, akaratomtól függetlenül megoldódott egy nagy dilemmám, és hogy megkönnyebültem-e? Egy nagy csudát!!! Naná, hogy most azt hiszem jobb lett volna neki, ha járhat...