Ami nem maradhat ki

Sok minden történt, amiről nem volt (lelki) erőm mostanában blogolni. Így maradt ki az ovikezdés, az első, a második, a harmadik és a negyedik ovisvírus, az úszótanfolyás, sose fejeztem be a postot a lányról, aki nem akar több testvért, a Hanna dumáról, hogy Hanna hogy szereti Bencét, és adja ezt tudtára, arról hogy milyen szép és semmivel nem hasonlítható, de egyben agyroggyantó a gyereknevelés (bár a hasonló témát fejtegető post Roki kollegina blogjában sokmindent kifejez az én érzéseimből is), arról hogy vettünk ágyat, és külön szobába kerültek a gyerekek, és arról is, hogy én imádom és igénylem a változást a környezetemben (értsd. időnkét odébbtolom a bútorokat), ez most az a helyzet volt, ami nem esett jól, és eltartott pár napig míg legaláb részben földolgoztam... Nem arra kell gondolni, hogy nem tudok mit kezdeni a hirtelen lett sok hellyel az ágyamban, mármikor van... ;o) Ezeket azért sorolom fel, hogy konkrét kérelmeket lehessen benyújtani.

Ma viszont történt több olyan dolog is, amit már tényleg le kell írni. Délelőtt égbőlpottyant még két fiam, így négy gyerekem volt, ami mindaddig nem is tűnt fárasztónak, míg itt voltak a "mostohák" is, bezzeg mikor elmentek csak henteregtünk, egy darabig meg se mozdultunk. Aztán mivel Hanna nem volt hajlandó elaludni, délután kimentünk egy rövid sétára. Bencénél ez asszem 15 perc volt, nem valami strapabíró a kölök, legalábbis ma nem volt az, inkább följött az apjához. Hanna meg ült a kocsiban, de egy pici idő után már valahogy furán előre dőlve tette mindezt. Első pillanatban azt hittem a cipőit, vagy az utat nézi, de kiderült mással foglalta el magát, mégpedig elaludt. :o))) És ez az amit az elmúlt másfél éveben, mióta megszületett, olyan ritkán csinált - mármint a kocsiban észrevétlenül elalvást - hogy két kezemen össze tudnám számolni az alkalmakat, így mindenképp föl akartam jegyezni. :o) De ezzel az alvással kiderült az is, hogy a kiskocsiba nem fér el a lány, a nagykocsink meg szétesett. Mondtam is apának, hogy betervezhetnénk egy harmadik csemetét, mert akkor lenne értelme új használt kocsiba befektetni, de így... Pedig még jól jönne, mert persze az aki újszülöttem visít, hogy vegyék ki, az másfél évesen nem koptatja a lábait. Na mindegy, ez majdcsak megoldódik valahogy. :o)
A másik dolog meg este, már fürdés után történt, ritka jókedvük volt a tesóknak, ugráltak, futkostak, stb. Én meg a konyhában főztem a tejet, mikoris: ordítva érkezett Bencefiam, szájából zubogva dőlt a vér (talán ha 10ml testnedvet veszített a nyállal együtt ;o))))) ), potyogtak a könnyei, toporzékolt... mire végre megnyugtattam és csillapodott a vérzés is kiderült, hogy ugrált az ágyon, és a lelesést gátló korlátba úgy bevágta a száját, hogy két alsó foga (az egyesek) átvágták az alsó ajkát. Simán betehettem volna neki két piercinget, ajánlottam is neki, de azt mondta: NeeeeEEEEEEEEeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!! :o))) Így ennyiben maradtunk, és mivel a tejet is megtudta inni úgy, hogy nem csurgott az alsó lyukakon vissza, befejeztük az esti rituálét, és az egyikünk elaludt.
Na ezek voltak ma.

Aztakutyafáját!

Ejjdejó kis vasárnapi programot sikerült összehoznunk nagyszülőstül!
Ott kezdődött a dolog, hogy megláttam a tv-ben egy reklámot arról, hogy Pozsonyban, neves fővárosunkban a jövő hétvégén VILÁG KUTYAKIÁLLÍTÁS lesz. Persze idesanyukámnak se kellett kétszer mondani, hogy menjünk el, mi már csak ilyen "kutyabolondok" vagyunk. Szó szót követett, míg tesóm által kiderült, hogy most hétvégén meg a komáromi Monostori erődben van nemzetközi kutyakiállítás. Remek időpont, szuper helyszín, és fantasztikus októberi napsütéses vasárnap. Több se kellett, hogy útak induljon a bagázs.
Az első kör után a helyszínen rájöttem nem is nekem való hely ez, mert ha tehettem volna a helyszínen föllelhető kutyák 85%-át valamilyen módon magamhoz veszem, hazahozom, dögönyözöm, simogatom, játszom... De ez inkább a szemnek szóló élmény volt. A családom fönnmaradó része pedig egy konkrét fajtát tippelt ki magának, apa ügyesen ültette el a gondolatot fia fejébe, akit most ez a téma még az ott látott tankoknál is jobban izgat, és még Hanna is eziránt a kutya iránt mutatott legnagyobb érdeklődést. Megvallom, méretben pont neki való ebről van szó...

... ha mondjuk lovagolni támad kedve. Aki nem ismerné, az ír farkas(kutya)ról van szó. :o)) Azt hiszem ehhez a kutyához még "fel kell nőnünk", habár ha a fiúk lemondanak az evésről és egyéb élvezetekről, akkor beleférne, udvarunk van/lesz méretben megfelelő. Addig meg szívesen fogadunk be egy drót(vagy sima)szőrű foxit, esetleg egy drótszőrű tacskót, mert ha kicsiben gondolkodunk, ezek a kedvencek, és nekik lenne hely akár azonnal is... :o)))