... a fiúról.

Akit tuttesz nem felejtünk itt, ha egyszer költözésre kerülne sor. :o)))
Hát szegénykém ő sok mindennek issza meg a levét mostanság. Ma is megérdemelném simán a legrosszabb anya című kitüntetést a türelmetlenségemért. Meg kell hagyni ő is tesz róla, hogy elérjem tűrőképességem határait. Pl. amikor megmutatja nekem, hogy a tűzoltók hogyan oltják a tüzet. (Bevesz egy kis teát a szájába, és kiköpi - szerinte így. :o))) ) Vagy amikor rugdossa a lift ajtaját, csak mert két fiú beszállt előttünk... De amikor ésszel fogom, hogy csak fáradt már nagyon, azért csinálja amit csinál... Ehh, hát nem vagyok büszke magamra. Pedig...
Nagy lépésekkel haladunk előre. A cumit tegnap nagyon hiányolta még, de ma pl. már csak egyszer említette, akkor is csak olyan összefüggésben, hogy sétálni nem visszük. Amire én azt válaszoltam, hogy: De neked már nincs is cumid. - és ezzel le is zártuk a témát. Az én nagy fiam... Pedig alig több mint 24 órája egyáltalán nem voltam meggyőződve róla, hogy jót teszek neki azzal, hogy nem adom már vissza. De talán nem is ártok. Ugye??? A másik nagy dolog, pedig az, hogy mostmár kezdem hinni, hogy Bence is lesz egyszer szobatiszta. Történt ugyanis, hogy reggel nem kért pelenkát, de később bepisilt a nadrágjába. Akkor apa, mondván úgy is meleg van csak bugyit adott rá tisztát, melegítőnacit nem. Ezután pedig addig biztattam Bencét, míg rájött egyedül is le tudja húzni a bugyiját, leülve a bilire csurrant egyett, majd föl is öltözik. :o))))))))))) Ez olyan jóóóó!!!!! Annyira élvezte a dolgot, hogy mindenkinek bemutatta új tudományát. Csak meg ne unja... :o))) És van egy harmadik dolog is, este fürdetés előtt minden felszólítás nélkül elkezdett egyedül vetkőzni. Nem tudom, mi váltotta ki belőle ezeket, de büszke vagyok rá nagyon!!! Másrészt, ha szentimentális énemet veszem elő, szomorú is a dolog ( na nem olyan haláli komolyan!!!), de ez azt is bizonyítja, hogy megállíthatatlanul nő az én kisfiacsom, aki nemrég még icipici baba volt. "Holnapután" meg eléri a kamaszkor, és mi, a szülei majd cikik leszünk neki. De bízom benne, hogy ha azt is kinövi - mert miért ne nőné ki :o))) - megint számítunk majd neki. Remélem ha erre gondolok, könnyebb lesz még odaadóbban szeretni, kiélvezni minden pillanatot és olykor, ha a szitu épp úgy hozza fékezni magam és megtartani öruralmam. :o))) Elalvás előtt gyakorolhattam is ezt még kicsit, ha nem lett volna a mai napra elég, mert hát egy mindenre kíváncsi kétésfélévesnek hiába mondja az ember, főleg az anyja, hogy pohárból fekve nem lehet inni. Csakazért is ki kell próbálni, anya meg aludjon ahol akar, mert naná, hogy az ő fekhelye lett vizes. :o))) Annyi baj legyen, nagyobb bajunk is volt már, a magyarázat után, miszerint miért is nem volt ez jó dolog kapott egy nagy csókot, utána pedig végre elaludt. :o)))))))))

... a lányról.

Két copf, két hónap, kétóránkét két ősz hajszál, és legalább két idegrost elveszítése...
Ez van mostanság. Gondolkodtam is rajta, hogy lehetne föltalálni a "kijelzős" gyereket. Milyen egyszerű is volna, csak meglesném mit jelez, és máris tudnám mi a teendő. Másik ilyen forradalmasító ötletem a: "vízórát a cicire!" (vagyis tejórának neveznék...). Igaz ennek van egy alternatívája a mérleg, de az nincs minden háztartásban. Na de mivel mindkét nobel-díjas ötletem csak elméleti, marad a találgatás. Ez van nálunk is, próbálom megfejteni miért visít egyszem bubilányom szinte nonstop, mióta betöltötte a két hónapot... Nem értem mi baja, már arra is gondoltam kevés a tééééj, és esetleg szegényem éhségében ordítja szét a fejét. Mert: ha dajkálom sír, ha leteszem sír, ha szoptatom - és ez a legfurább - egyszer csak elengedi a mellem és nekiáll visítani evés helyett (???), ha nem szoptatom akkor is sír. Megváltás jelenleg a délutáni séta, mert azt legalább végigszunyálja. :o))) Ki is spekuláltam, hogy holnap összerakodok az erkélyen, és délelőtt is élveztetem vele a friss levegőt. Legalább is remélem, mert az ilyen szépen eltervezett "levesekbe" mindig beleköp valaki. Előfordulhat, hogy Bence nem engedi kirakni a hugit, vagy a hugi nem fogja annyira jónak tartani elképzelésem... Na de csak holnap látjuk meg, hogy alakul a holnap. Bárhogy is lesz, azért remélem ez a bömbölde-korszak mihamarabb végetér, mert nehéz... (De tudom lesz jobb is. :o))) )

Bümma

Ez egy apróbetűs, suttogós bejegyzés, mert lehet még túl korai az örömöm. De úgy tűnik Bencének sikerült leszoknia a bümmáról as. cumi. :o))) Történt ugyanis, hogy az este elvesztette - becsületemre legyen mondva az én kezem nnincs benne a dolgoban, tényleg ő ejtette le, és nem emlékezett hol - így kénytelen volt nélküle elalduni. Márpedig ha ez ment, méghozzá sírás nélkül, hiába leltem meg az elveszett tárgyat reggel, nem vagyok hajlandó visszaszolgáltatni neki. Hihihi. (Csakis és csakis végszükség esetén...)

Egy oltás... és a változás "szépségei" .....................alcím:A hordozókendő csodája.

Hannával tanácsadáson voltunk ma. 5850 gramm a kis húsgolyóm, buksija pedig 39 cm. Bezzeg Bence már eleve 40 cm-es fejjel született, nehezebb is volt kinyomni. Különben minden rendben vele. Csak a TBC oltása kezd... Mit is csinál? Szóval olyan nagy piros púp van a vállán, amit figyelni kell ne nőjön túl nagyra. Emiatt el is lett tolva a következő tanácsadás, egész egy hónap múlva kell menjünk, akkor kap majd kötelező oltást. De ha már ott voltunk, és Bencét is magunkkal vittük legalább őt beoltattuk veszettség ellen. :o))) Na jó, nem is veszettség, hanem különböző retyerutya gyermekbetegségek ellen, magyarán ő megkapta a maga kötelező oltását. Először is lemérték hosszra, súlyra. Ez utóbbi ruhástól 16 kg, ezt is a napi kétszer 2,5 dl kakaóból vagy épp "kamarellos" tejből szedhette csak össze. Magasságát meg sajna nem tudom, mert a nővérke azalatt mérte, míg én Hannával a dokinőnél voltam. (a mama - ő volt velünk erősítés gyanánt - meg nem hallott,vagy nem jegyezte meg,de annyi baj legyen,lemérjük. :o))) ) Bence nem is sejtette mi vár rá, mivel féltem tőle, hogy tankkal se vonszolnám el a rendelőbe ha tudná, hogy szurit kap, bölcsen hallgattam. Hisz ő se hülye, csak kicsi még. :o) De hát minden igazság egyszer a felszínre bukkan, mikor kezdtem lehúzni a harisnyáját -itt már ő is sejtette, hogy valami történni fog- megmondtam neki mi a helyzet. Mivel az utolsó vérvétel emléke még él benne (kétszer is meg kellett szúrni, mert én balga nem tudtam, hogy tiszta vizet adhatok neki, és nem adtam, ezáltal úgy be volt sűrűsödve a vére, hogy alig csöpögött), nem volt elragadtatva, el is kezdett sírni, de ennek ellenére hősiesen állta a sarat. Aztán a felejtés megkönnyítésére még kapott egy kisautót, és mire hazaértünk, már nem is volt semmi hiba. Igaz a borogatás nem tetszik neki, de hát nagyfiú, sokmindent megért már. Most alszik hála az égnek, lázát kell figyelni, ezenkívül meg csak abban bízom, hogy később sem lesz nyűgösebb az átlagnál, mert akkor bizony "vidám" lesz az esténk. Ugyanis...
Hanna is épp elért egy nyűgösebb korszakot. Persze, ennek így kellett lennie, mert már volt egy napirendünk, amire lehetett támaszkodni, nagyokat aludt, sokat evett, nevetgélt ha ébren volt, vagy nézelődött, még olyan is volt, hogy egyedül elszundított ringatás nélkül... De ez túl unalmasnak bizonyult borsószemkirálykisasszony számára. :o))) Pár napja betöltötte a 2 hónapot, ahol pedig egy kereszteződés volt a fejlődés útján, és Hanna a sírós ösvényen indult el. Ezzel együtt pedig részemről elkezdődött a találgatás -mi baja lehet?, és az aggódás - mitől lehet? Kevés a tejem? Fáj a hasa? Valami más fáj neki? Vagy csak megnőtt az igénye a társasági életet illetően? Napközben még csak-csak, de estére anya is elfárad, és ha még az altatás se megy... Kész, végem! Ezzel a "nem megy"-gyel azt akarom mondani, hogy még annyira sem, mint eddig. A minap is éjfélig ringattam, szoptattam, tologattam a babakocsiban és valahogy semmi sem segített... Napközben is szinte csak kézben van el, mégpedig az én kezemben - itt következhetne az, hogy elrontottam, minek szoktattam rá, stb... De én ebben nem hiszek. Szerintem egy kisbabának, egy gyereknek nem arra van szüksége, hogy hagyják bőgni, nehogy el legyen kényeztetve. Szeretetre van szüksége és törődésre. Ha pedig úgy érzi magát biztonságban, hogy anya ringatja, ám legyen. Mindenre van megoldás, még erre is. A megoldás neve esetünkben a hordozókendő! Ma, azután hogy eddig csak másokat biztattam, hogy boruljanak térdre ezért meg azért én is hálát adtam! Halleluja! :o))) Mégpedig azért, hogy megvettük a kendőt és még nem sikerült eladni. Igen, mert el akartam adni. Bubilányka eddig csak sírt benne, és én szomorú voltam, hogy nem tudjuk használni, és csalódottságomban meghirdettem a neten. De ma, mikor más sehogy nem volt jó, és bármit csináltam apróságommal mindig egy lett az eredmény: 5 perc alvás majd könnyek... ismét elővettem. És lássatok csodát! Ahogy belekötöztem magunkat már húzta is a lóbőrt az apja horkolós lánya. :o))) Szóval a tanulság: nem kell mindent máris feladni! Néha csak idő kell. :o))) Most pedig kendőbe be, palacsintasütésre fel! (Majd megveszek egy kis lekváros diósért! :o))) )


UI: Nem is kell most a kendő, apa elaltatta a csajost. :o)))

Az elsőszülött...

...kit Bencének neveztünk.
Úgy gondoltam illene neki szentelnem egy egész bejegyzést,mivel szegényt néha akaratlanul is hanyagoljuk,mióta megérkezett a hugi. Szerencsére ő ezt aránylag jól viseli,legalábbis a féltékenysége nem konkrétan a kistesó ellen irányul. Értem ezalatt,hogy sose közeledett még felé agresszív szándékkal,sőt ellenkezőleg, mindig kedves,figyelmes vele,simogatja,puszilgatja. Legboldogabb napjaim közé sorolom azt a napot is,mikor önszántából kijelentette,milyen jó dolog,hogy neki kistesója van. Pedig valljuk csak be,neki eddig igazán nagy pozitívuma nem is származik belőle. Az csak ezután jön,remélhetőleg.
Na de hát Bence is csak gyerekből van,és mint olyan igényli a figyelmet,és azt is,hogy anya néha igenis rakja be a hugit a kiságyba és menjen játszani. Ha ez valamilyen okból nem valósulhat meg, ne addj uram anyának más elfoglaltsága akad, két dolog szokott következni. Az első a figyelemfelkeltés. Ezt pedig nagyon könnyű elérni olyan dolgokkal,amit úgy általában és MINDIG tilos,mint pl. a falrafirkálás,ollóval történő CD nyirkálás,víz öncölgetése a lakásaban,nedves ronggyal falmosás,számítógép,TV és más műszaki cikkek ok nélkül történő ki be kapcsolgatása,csavarhúzóval rohangálás... A guta megüt ilyenkor, a hajam hullik,és olykor ordítok szegény gyerekkel,hogy vajon hol veszett el az én értelmes nagyfiam,adja vissza de azonnal!,mégiscsak azt kell mondanom így szép az éélet. (Visszanézve mindenképp,mert abban a pillanatban azért nem mindig.) A másik dolog amit csinálni szokott figyelemhiányos állapotaiban a mesenézés+cumizás. Mégis ilyenkor inkább esem kétségbe,mert annyira belemerül a TV bámulásába,hogy sokszor úgy érzem értelmileg fényéveket zuhan visszafelé. Pedig nem is nézhet bármit,válogatott mesék lapulnak a dvd-tokjában. Szerencsénre azonban megérkezet a jóidő,és így sokkal több Bencemozgosító programot tudok kieszelni. Meg persze ahogy telik-múlik az idő,egyre jobban belejövök abba is,hogy idehaza hogy foglaljam le. Mindehez tengernyi,sőt mit tengernyi, világegyetemnyi türelemre van szükség, ami nekem sem adatik meg mindig, de ha ez megvan, olyan fincsi ebédeket hozunk össze mi ketten,hogy ihaj-tyuhaj. Előfordulhat ugyan,hogy utána a konyha már hírből sem emlékeztet konyhára,de a cél szentesíti az eszközt,vagy mifene. Délután meg irány a friss levegő,egy kis játszizás. Ami úgyszintén nagy buli nekem is,mert hát az apró kavicson,amivel felénk borítva vannak a játszóterek még a nagy, felfújhatókerekű babakocsinkat is lehetetlen elhúzni vagy tolni. Ígymarad a szemmeltartás,és verbális irányítás helyenként,mikor a szükség úgy kívánja,a volumét feljebb tekerve. Szerencsére nem agresszív gyerek,inkább túlérzékeny néha,és attól tartok,hogy őt bökik fel az élelmesebbek,minthogy ő bántana valakit,de sose lehet tudni. Fura ötletei akadnak neki is,mint a kavics- vagy homokdobálás,és már azt is ki kellett próbálnia,milyen fejbecsapni egy másik gyerekt bottal. A fura ötletekről jut eszembe,ma pl. autókat (nem játék!) akart összetörni, de szerencsére csak elméletben érdeklődött,hogy mi lenne ha... Ehh. A partizán ötletei közé tartozik még az is,amikor nem volt hajlandó félrehúzódni a közeledő autók útjából,inkább elhatározta összeméri velük erejét,és megpróbálja elütni azokat. Igaz ez még ősszel történt,és azóta is hálálkodom,hogy csak egy napig gondolta,hogy ez lehetséges.
Le kell még írjam,tegnap este beborozott a gyermek. Este talált a konyhában egy talpas poharat (előtte nem sokkal ő is olyanból ivott vizet), alján 5 csepp folyadékkal. Nyújtja felém,hogy nyaljam meg. Mondom neki,köszönöm nem kérek,az víz. Erre ő belenyomja az ujjait és lenyalja,majd huncut mosollyal rám néz,és azt mondja-megiszom! Mondom neki,idd az csak víz. A gyermek persze lehajtja,majd az a pofa... :o))) És kitör belőle: Fúj, de rossz,savanyú ez a bor! Most meg fogok halni! Beleszagoltam a pohárba,és tényleg boros volt! Persze aztán el kellett még magyaráznom,hogy nem fog meghalni, csak berúgott, és adni neki vizet,hogy ihasson rá, de mindent együttvéve is jó tanulság volt neki. (Én meg jót mulattam :o) )
Vannak dolgok amik nem úgy mennek,mint ahogy azoknak menniük kellene,ilyen pl. a pelenka nélküli élet,legalább napközben. 3 éves lesz nemsokára,és jelenleg ott tartunk,hogy reggel már ha megkérdezem mit adjak,nem visít,hogy pelenkát, önként bugyit kér. Kiteszem neki a bilit,hogy tessék,akkor majd szólj. Jövök megyek a lakásban,egyszer csak látom nedves a kölök gatyája. Mondom neki mi történt? Erre elkezd kiabálni,hogy anyuka hozd a bilit! Jó'van na,kissé lassúak a reflexei még... :o))) Ebből kifolyólag sikerült ma a sétálóutcán is egy hölgy arcára mosolyt csalnunk,mikor is Bence megállt az út közepén,szétvetette lábait és kijelentette ide,e szent helyre ő most pisilni fog,még leste is, hogy mikor csurog a lába szárán a sárga testnedv. Természetesen felvilágosítottam (mert olybár tűnik kifújta a szél a fejéből),hogy indulás előtt adtam rá pelenkát, hát nagy csodát ne várjon. A szokásos válasz,amit mostanság mindenre ad: Ja,igen! Tuuudom, tuudom!
Nemmegy az öltözködés sem,pedig a jövő óvodása áll előttem,és az egyedül evés se,bár még ebben mutat a legtöbb fejlődést. De ha már a táplálkozásnál vagyunk,hát akkor megemlíteném, ez nemcsak önállóan nem megy,inkább úgy mondanám SEHOGY. És amivel leteszem a pontot kudarcsorozatom EME SZAKASZÁNAK végére, a cumit szerintem sebészeti beavatkozás árán se lehetne eltávolítani a szájából.
Mindezen kissé kellemetlen dolgok ellenére,és azon túl,hogy időközönként teljes depresszióba hullok azon morfondírozva,hogy kortársaihoz képest elmaradott a gyerekem, úgy imádom ahogy van. Bízom benne,hogy majd behozza a lemaradást,vagy kinövi :o))) Dolgozunk rajta,hogy valami történjék. :o)))
Különben meg... Naponta csinál mosolyt fakasztó dolgokat,vagy adja tudtunkra felfedézeit,olyan dolgokat mond,hogy a szám tátva marad a csodálkozástól... Jó lenne mindent feljegyezni,mert a fejem szita,és nem kell hozzá sok idő,kirepül belőle minden. Pedig azt gondoltam,hogy ezeket a történeteket sose felejtem el... Most meg sajnálom,hogy nem vezettem valamiféle naplót pici kora óta. Ákárhogyis,mára is csak ennyire futotta erőből és időből,hát jó éjszakát "nagyhusim",szép álmokat!

hümm-hümm....

Hát az átalvós éjszakából, mint azt előre sejtettem nem lett szokás. Na de üsse kavics,még így az "egyszer kelünk éjszakánként"-tal se állunk rosszul. Viszont az esti elalvás... Még nem jöttem rá a titok nyitjára. Bencét ugyanis anno nem kellett altatni,csak megszoptatni (később tápi) és be a kiságyba. Pusszantás és már aludt is. Néha már a pusszantás előtt. :o) Tudom,nem lehet minden gyerek egyforma,mert az uncsi lenne,de akkor legalább csomagolnának melléjük használati útmutatót. Hol is kell panaszt tenni ilyen ügyekben? Na mindegy... Hanna esetében, ahogy azt már említettem az "esti altatás" című bekezdést olvasgatnám szorgosan. Mert jelenleg úgy állunk,hogy sehogy. Megfürdetem,majd az öltözködés közben kialakult éktelen visítást IS szüntetvén betömöm a száját cicivel. Jóllakik és tovább semmi. Ahogy anyu mondja,néz mint a gyík. (Hogy miért pont a gyík jut eszébe róla...?) Ringatom,babakocsiban tologatom,de legnagyobb buli az ún. monstre szopizás -bár ez se válik be mindig- amikor is: Jobbcici míg elalszik-be a kiságyba-jé,felkelt. Balcici míg elszundít-kiságy-ejjha,már megint felkelt. Jobbcici-kiságy-kutyafáját!felkelt! Balcici-kiságy-hogy az a... felkelt!!! Jobbcici... míg aztán egyszer csak ő is ráun anya kínzására és elalszik. Hajnali 5-ig kb. Akkor megint szopizunk,és optimistán nekilátok újfennt altatni,abban a reményben,hogy amíg a többiek ébrednek,még szundítunk mi is egyet. De hát Hannus cseles bubilányka,csak akkor alszik el, mikor már én már lemondok a további pihenésről. Igazsághoz tartozik az is,hogy egy ideje tervezgetem,hogy kilóim szaporodása elleni küzdelemben bevetem a lépcsőzés titkos fegyverét,és Hanna ebben nagy támogatóm,kiveri úgy az álmot a szememből,hogy már tényleg csak a szilárd elhatározás hiányzik a fogyáshoz. :o) És amíg az nem lesz meg marad a kelő nap fényében való vasalás. Csodálatos dolog,ajánlom mindenkinek,aki nem tud aludni!

Micsoda napra virradtunk...

Egészen pontosan arra ébredtem,hogy az éjszaka nem ébredtem! Jucus as. Hanna (jobbnál jobb nevek jutnak eszembe,ha ránézek a csajosra,bezzeg mikor terhes voltam...) átaludta az éjszakát! Egész pontosan este 22.00től reggel 6.30ig húzta a lóbőrt. Nem hiszem,hogy ez az állapot tartósan így marad,de jó volt! Meg ilyesztő is egyben! Az az első pillanat mikor reggel kinyitja az ember lánya a szemét,és nem érti mi történik,mi van a gyerekkel,miért nem ébredt,vajon jól van-e... Aztán jön a nagy megnyugvás és lehet frissen,lendületesen megkezdeni az új napot.

azt az égbőlpottyant szent,hisztis mennyei mannáját...

Ma reggel egész konkrét tervekkel ébredtem a mai napot illetően. Be kell valljam vidáman keltem,az éjszaka sokkal jobban "sikerült",mint arra számítottam. Csajosomnak jót tett az esti alvás előtti hosszú alvás. Egy apróság rontott ipiricipirit a kedvemen,hogy az éjszaka esett,így a tegnap délután elmaradt játszóterezést ma délelőtt se tudtuk pótolni. Következhetett a "B" terv,miszerint nem halogatom tovább a nőgyógyászati kivizsgálást. Nincs mit rajta szépíteni,betöltöttük a hat hetet,ezen is túl kellett esni. (Vannak érdekes emberek,közéjük tartozik egy kedves,aggódó rokonom is,aki annyira szivén viseli a sorsomat,hogy megkért irassak hormonális fogamzásgátlót,mert ő már még egy szülésemet nem éli túl. Mikor pedig hazaérkezvén közöltem vele,hogy szoptatás idején (se) vagyok hajlandó csúnya, egészségtelen bigyókat szedni, kissé felháborodott és értetlen hangon azt válaszolta: Hát csak vigyázz,nagyon nagy baj lenne ha most terhes maradnál. Néztem nagy értetlenül,és az orrom alatt morogva átfogalmaztam a mondatot,miszerint nem nagyon nagy baj lenne az,csak kissé kellemetlenné fokozódna a szituáció. Végül is még jó is lehetne... Na de erről egy szót se többet!)
A napi program következő pontja lett volna,hogy ebédelünk,és nagyfiam visszavonul egy kis délutáni erőgyűjtő szunyálásra. És itt jön a képbe az a bizonyos hisztis mennyei manna,meg a cifrább társai. Anya volt olyan gonosz,hogy kikapcsolta a mesét - mivel ismeri elsőszülött csemetéjét, és tudja az tévézés közben nem alszik el - az pedig fáradságát (is) jól szemléltetve egy tankönyvekbe illő hisztit vágott le. Volt abban sírás,földönfetrengés,nyálzás,könnyezés... De hát mivel elhatároztuk apával,hogy a gyereket márpedig meg kell nevelni,és a nagyszülők se voltak idehaza,hogy megmentsék szegényt a zsarnok szülők karmaiból,türelmesen kivártuk a műsor végét. Nem állítom hogy mi győztünk,mert alvás már nem lett,de mesenézés se! Fogjuk rá,hogy döntetlen. És tegyük hozzá,hogy ilyen cirkuszokat végignézve/élve hullámokban a depi is rámtör. Nem vagyok benne biztos,hogy nem én csesztem-e el valamit valahol,milyen felnőtt nő majd belőle,ha már most nem tudom kezelni.és ilyenkor abban sem vagyok biztos,hogy jó ötlet volt gyereket -ráadásul immáron kettőt- vállalnom... :oS Próbálván túltenni magam ezen, azon gondolkodom,hogy talán (???) még nincs minden veszve,lehet ebből még jót kihozni...
Ebben a lelkiállapotomban indultunk tovább,és következhetett a nap csúcspontja (inkább nekem,mint a gyerekeknek),nem kevés szlovák korona elköltése egy bizonyos elektronikai szakboltban. Persze aztán Bence is kapott "csontot",mehetett kisvonatozni meg mozgólépcsőzni. (Hm... Ide sorolhatnám -az ő általa élvezett dolgok közé azt is,amikor az előbb említett boltban begyűjtötte az árcédulákat és ezután azzal szórakoztatta magát,hogy azokat különböző helyeken elrejtette.) Mielőtt még más megtenné, megköpködtem magam miatta,hogy nem a szabad levegőre vittem a gyereket,hanem a hiperszuper bevásárlóközpontba,de egy kis jólét nekem is jár néha. Meg is lett a böjtje. Hazaérvén ugyanis nagyfiam még produkált egy-két afféle "Uram adj nekem türelmet és kitartást,mutasd meg hogy neveljem meg úgy,hogy azt a gyerek túl is élje,mert én bizony agyonvágom..." cselekedetet. Ezeket inkább nem részletezem. Akinek van egy (talán a) kistesó miatt figyelemhiányban szenvedő kétésfélévese,az megérti. Persze ezt is a saját kudarcomnak tudom be. De végülis mindenki túlélte a mai napot, és voltak pillanatok amikor mindenki boldog volt. Hát most már be az ágyba,kezdődhet az erőgyűjtés,mert bízzunk benne holnap is lesz nap... Meg lehet próbálni jobban csinálni! :o)))

ez még tréfának is rossz...

Hát most rövid leszek,de nem bírom nem leírni bánatom. Ahogy kedves barátnőm (remélem,hogy mondhatom,hogy barátnőm :o) ) mondta tegnap,egy év múlva jó lesz majd visszaolvasni,hogy milyen volt,amikor szívtam...
Azért ez kicseszés valamilyen szinten,hogy az első gyerek nyugis,nem sírós,jó alvó,stb. Egy olyan után a szülők bátran vállalják a másodikat,hisz ez gyerekjáték volt eddig is,miért ne bírnánk kettővel... Hát itt van. Anya nesze neked,aludtál volna míg lehetett,most már én parancsolok. Hogy teljes legyen az öröm,Bencétől se számíthatok sok jóra,ami az esti alvást illeti. Hisz délután 4kor a szennyesládára dőlve,félig állva aludt el,nem sokkal hét előtt ébredt... Fogok én ma még "Uram,adj erőt.." kezdetű fohászban összeomlani ma éjjel... :o)))

a mai nap éppen megfelelő arra...

...hogy a hangya holdra szálljon...
Na nem arra,csak arra,hogy tanácsadásra vigyem Hannát,meg farficam ultrahangra. Mivel elő voltunk jegyezve mindkét helyre. Reggel tehát ébredés,Lukréciám gondoskodott is róla,hogy el ne aludjunk,ötkor riadóztatott. Még akkor optimistán úgy gondoltam,hogy gyors szopi után visszafekszem hat-fél hétig... De Hanna szerint akkor tuti elalszunk,így nem hagyott. Hm... :o)) 8kor aztán nyakunkba vettük a nagyvilágot,anya és lánya - a két nő. :o))) (Terhesen,addig csak fiús anyaként el sem tudtam képzelni milyen jó is ez!!!) Az ultrahangot sipp-supp le is tudtuk,minden okés,nem kell visszamennünk több kontrollra,csak fél éves koráig szélesre kell pakolni ezt a tubarózsát. Itt meg kell jegyeznem,hazudnék ha azt mondanám,hogy nem tetszik ahogy Hanna mindenkit lenyűgöz a nagy hajával. Hihi. Na de haladjunk csak tovább. Ezután bepattantunk a piros paripánkba és sipirc a gyerekorvosunkhoz. ÉÉÉÉsss... Hanna 5400 gramm,tehát két hét alatt 550 g-ot hízott. A kis husi!!! (Remélem a matematika nem hagyott cserben,két hete 4850 g volt.) Hosszra fogalmam sincs mekkora,mert érdekes mód' nem mérik. De hát akad szabócenti a háznál...

Idehaza dögrováson a fél család,abba aki hagyja magát tömöm a homeos bogyót,meg a vitamint,a többinek (anyu :o) ) meg azzal igyekszem segíteni,hogy pl. hosszú idő után ma megint én főztem. De micsoda kínlódás volt,érdekes lett volna kivülről látni magam,amint a konyhában futkosok mint fába szorult féreg,nyitogatok szekrényt,hűtőt,fagyasztót... Maga a főzés megment pikk-pakk,de mire kitaláltuk mi is legyen... Na,de nem maradtunk éhesek. Most pedig ha Lukréciám is felébred és kiszippantja a ciciből saját porcióját,közben pedig Bence sem szundít el,bevethetnénk egy játszizást is. Vagy valami hasonlót. Hisz végre itt a tavasz!!!!

az elsőőő.... :o)))

Na akkor essünk neki...
Bemutatkozás is kellene? Mi tudjuk kik vagyunk,de hátha más is belénkolvas. :o) Szóval mi vagyunk a bubicsalád,vagyis bubianya-Kinga,apa-Öreg(nem szereti a becsületes keresztnevét),bubifiú-korban és rangban ő az első,neve Bence,és az icipici borsószemkiráykisasszony bubileány-Hanna as. Lukrécia. :o)))