sűrítve

Idő, idő... Az a legkevesebb. Na meg a pénz.
Sajnos felénk is 24 órából áll a nap, és ebbe kell belesűríteni annyi mindent, ami még emberileg lehetséges. És bizony ez sokszor kevésnek bizonyul. Alig elég a "kötelező körök" lefutására -főzés, mosás, nem adj ég vasalás, takarítás, nem még ha az ember lánya olyat is csinálna, amihhez kedve van. Blogolna/netezne, kézimunkázna, önfeledten játszana csemetéivel...
Így esett meg az is, hogy nem tettem ezidáig említést arról, hogy ismerkedik Hanncsók az új ízekkel, hogyan kezdett el hason pörögni, mint az óramutató, hogyan tanult meg visszafordulni hasról hátra... Arról sem írtam részletesebben, hogy Bence végre hajlandóságot mutat az önálló öltözködés iránt, hogy voltunk "trandon", és mekkora utat tett meg a lábmosóvíztől a gyerekmedence közepéig, hogy élte meg 3. szülinapját,és hogy tegnap Kamocsán "trandoltunk" a "vágparton", és ott hogy mentette ki a hajóját a vízből, ami ezután szigorúan csak a homokon tartózkodhatott. Sok minden kimarad sajnos.
Ha lenne időm, ezt a bejegyzést se "tenném közzé" befejezetlenül, de még így is két napig írtam. És most mikor rászántam magam a folytatásra, Hanncsókom jelezte, hogy bizony nem óhajt tovább szunyálni már...
folyt.köv.

imidž je nanič

...mondaná a szlovák, a magyar ezt értse úgy, hogy az imázs semmire se jó. Jó, vagy nem jó, én untam a pötyit, hát kékültünk. De megijedni nem kell, ez még mindig bubi, az eredeti!

Jut eszembe, nem is szeretem a kéket, de tényleg...Késő bánat!

az a nagy nap

...mikor Bence fiam betöltötte harmadik életévét.
Erről is írok majd, de nem most. E percben inkább élvezem a két alvó gyerek nyújtotta síri csöndet, vagy lerúgom annak a fejét, aki még egyszer becsönget, esetleg végre foglalkozom majdnem10éves unokahogommal, hogy érezze ő is, hogy szeretjük, vagymifene...

Azért egy KV-t megérdemlek előtte...

szeretem a kommenteket

Ez a blokk arról fog szólni, hogy szeretem a kommenteket. Pont.

ui: úgyhogy hajrá

nehéz napok

Hja, méghogy kirándulás, apával kézenfogva, szerelmesen andalgás, gyerek nélkül... Én már attól a mennyei boldogság mámorában úsznék, ha egy általam -mert ugyan ki más által- elkészített ebédet nyugodtan elkölthetnék, percenkénti asztaltól való felugrálás, vagy hisztis-enninemakarós gyereknek való könyörgés nélkül. De jól esne!

Mert jelen helyzetben nem csak én nem tudok az ízekre koncentrálni, de még az a veszély is fenyeget, hogy picilányomból vadember nő majd, mert miközben próbálom őt megismertetni olyan ételekkel, amelyek nem ciciből származnak, ő egyre csak bátyja viselkedését figyel. És a látottakat attól tartok étkezési kultúra címszó alatt raktározza el kis agyában. Jajj, mi lesz itt még!?

Vigyázz, kész, harapááááás

Ezúton tudatom a tisztelt nagyérdeművel, hogy immáron két icipici, alig látható, de annál
inkább érezhető fogacska tulajdonosa vagyok!
Most már két fegyverem van, a csípésen kívül harapok is könyörtelenül, de csupán szeretetből. Anyán, és főleg a cicijén szopi közben szoktam gyakorolni. Mindig nyavalyog is, hogy a melle nem gumi, meg hogy fáj, de én nem értem mi baja, hisz valahol, valamikor ki kell próbálnom mi mire szolgál, hogy is kell majd használnom a fogaim, meg az ujjaim ha pl. a bátyám támad...
De nem??? :o))))

Pusszantás nénik, (bácsik?) : Hanna

"Miértek", okok és következmények...

Ma kishíján gutaütést kaptam...
Aztán szerencsére mégsem. De mindenesetre nagy kedvem lett volna faltörő kos módjára nekifutásból fejjel a falnak menni. Mindennek megvan az oka, a "miértje", meg a következménye is. Én is így jártam, egy éjszaka tovább fönnmaradtam, hogy olyat csináljak, amit napközben két gyerektől nem lehet. Perpillanat nem a szexre gondolok, bár az se rossz elfoglaltság... Huzatot varrtam Bence és az idő vasfoga által elnyűtt etetőszékre. Aztán másnap valahogy még korán is keltünk. Eltelt még egy nap, végül ma reggel a megszokottnál úgy fél órával tovább aludtam. Csodával határos módon hagytak az utódok. De meg is bosszulta magát a dolog, mert ezen a ponton összedőlt a világ számomra. Minden csúszott időben és ki a kezeim közül. A reggeli, az főzés kezdete, az altatás... Ilyenkor az a taktikám, hogy próbálok nem nagy ügyet csinálni abból, hogy nem tudom mihez kapjak hamarabb, igyekszem mindent csinálni amit épp kell, de így is összecsaptak a hullámok a fejem felett. Azért csak túléltük, mostanra a lakás ugyan romokban, de ebédeltünk, még az incsifincsi kelttésztás kakóscsiga is elkészült. és egy kölök alszik, egy leánygyermek aludni készül, fel lehet lélegezni, a rumli meg megvár akár estig is, sajnos...



De most már térjünk rá arra, amiről eredetileg írni akarta. Biztos kezdtem már hasonlóan postot, de ismétlés a tudás anyja, okuljon, aki még megteheti. Volt nekünk egy aranyos Bencebabánk, aki oly nyugodt volt, és oly aranyos, hogy bátran kimondtuk, még egy gyereket ide nekünk. Ezzel jött a pofon is. Megszületett Hanna, aki hát... Na jó, nem részletezem, mert egyrészt tuti vannak rosszabbak is ( én az örök, vagy inkább ÖKÖR? optimista...), másrészt azért a több gyerek azcsudajó móka (annyira, hogy nem bánnám ha becsúszna egy harmadik is, főleg mert van még erősen őszülő fejemen barna hajszál...), sose bántam meg,mégha úgy tűnik néha, akkor sem, és hát nem akarom senki kedvét elvenni. :o) Szóval elég annyi, hogy Hanncsók sokmindent nem csíp, ami úgy egyébként a kisbabák életének szerves része. Ilyen pl. a babakocsi és a kiságy is. És végre a sok rizsa után rátérhetünk a lényegre, ugyanis átszerveztük az alvásrendet minálunk. Történt, hogy Hanncsók újra rákapott az éjszakai cicire, így mellettem aludt, ami még jó is volt, míg apánk züllött, és csinálta a fesztivált. De mikor hazajött, hármunknak már kissé szűkös volt a hely. Hiába én is nagy, apa se kicsi... Ráadásul rájöttem, hogy mígHanncsusz napközben a kiságyban összvissz 20-30 percet volt képes aludni, a nagyágyon akár egy órát, de még néha többet is durmol. rendezkedésbe kezdtem. Itt érdemes rólam tudni, hogy nagy szenvedélyem abútortologatás. Nem is konkrétan a fizikai munka, hanem az eredmény, a változatosság. Bevontam apát is a nagy tervbe, miszerint kiságy első, lehúzható rácsát leszereltük, és a nagyágyat odanyomtuk hozzá. Megnöveltük ezzel az alvásra/hentergésre használható felületet, ami szintén hasznos ha néhanapján Bence isodacuccol hozzánk. (Olyan aranyos mikor hozza a motyóját, kispaplan, kispárna cumi és szólongat, hogy anyu menj odébb...) Hannában pedig ezáltal kívánjuk csökkenteni a bezártság érzetét. Napközben még így is a kiságy területén kívül alszik, de éjszaka egész jól megférünk. Ha cicizni vágyik (amiről le is szokott megint) is elég ha kinyúlok érte, és picit közelebb húzom. Az sem titok, hogy ez mennyire jó érzés, hisz fel sem ocsúdunk, és már nem akarnak hozzánk bújni ezek a vásott kölkök. Szerény véleményem szerint ki kell használni ezt a kis időt, amíg még mi jelentjük nekik a világot...

hmm...

Olyan könnyfakasztó videó...

Egy frankó kis nap és egy fogacska

őMiután a kamrába bújás ötletét elvetettem, és a mama házába se költöztünk ki ( ami így utólag nézve igenis okos döntés volt!) felszabadultan örülhettünk barátnőmék
itthon töltött napjainak, és találkoztunk velük annyiszor, ahányszor össze tudtuk
egyeztetni szabadidőnket.
Így esett meg a nagy eset, mikor eltöltöttünk egy fenejó-kis görbe napot
Kamocsán, a Vág folyó partján. Ez volt az a nap IS, mikor aztán apának
szabad utat engedtünk a bulizáshoz, 3 napon keresztül újra fiatalnak érezhette magát, családtalan emberként élhetett azon a bizonyos KLIKKFESTen.
Na de térjünk vissza az eredeti témához. Habár, ha belegondolok
olyan sok mesélnivalóm nincs is róla. A nagyfiúk Bence és Bulcsú, meg a
"potyagyerek", bátyám lánya, Emese jókat pancsoltak, homokvárat
építettek. Zsuzsa barátnőm meg én pedig a
fák árnyékában őriztük apró csemetéinket, Hubcsuszt
és Hancsuszt. :o))) Jókat beszélgettünk, aztán kitereltük a fiúkat picit száradni, még söröztünk
is. Persze csak a felnőttek. Sőt,mikor a picik egy rövid kis időre elaludtak
a kendőhintában - a mellékelt ábra szerint- még sportoltunk is! ÉGJEN A ZSÍR! Egész pontosan tollaslabdáztunk. Aki arra járt akár vízilovat tollaslabda ütővel a kezében vetődni/repülni, majd a homokon landolni is láthatott. :o))) Csak azt remélem senkinél nem volt abban a pillanatban videokamera. :o) Elragadott a játék heve, de jót röhögtünk ezen is.
Akárhonnét nézem, jó napunk volt, remélem lesz több is ilyen, mert rá kellett döbbennem kirándulni idén nem megyünk. (idén se) Ezt a kijelentést egyrészt anyagi hátterünkre alapozom, másrészt a nagy terv fontosabb. Harmadrészt pedig iszonyatos meleg van autózni gyerekekkel, főleg Hannával. Tegnap mindössze Komáromig próbáltunk eljutni, hogy bátyámat aki kamionos, és onnét szeretett volna hazajutni, segítsük. Odafelé még nem is volt gond, de visszafelé már bubilánykámnak nagyon elege lett az egészből, és végig ordította kisebb-nagyobb szünetekkel (olyankor "csak" sírt) azt a kb. 40 km, amit autóztunk. Pedig szerettem volna eljutni idén nyáron Győrbe, esetleg még Szombathelyre is, de ezután meggondolandó. Annál inkább, hogy nálunk nem lehetséges az utazás közbeni szoptatással történő nyugtatás. Először is ugye ahhoz ki kell szedni a gyereket az ülésből, másodszor kis családunkban csak én vagyok jogosult gépjármű vezetésére. :o) Aztán ha belegondolunk a vezetés és szoptatás nem egészen összeegyeztethető tevékenység. :o))) Na mindegy, azt hiszem belenyugszom, hogy idén a nevünk "maradj a fenekeden" lesz. Végül is a legfontosabb, hogy a hadművelet haladjon. :o))
Jajj, a lényeget meg majdnem elfelejtettem, úgy eltereltem saját gondolataim. Komáromból hazafelé, mikor átadtam a tesómnak a kormányt és én a hátsó ülésen próbáltam megnyugtatni Hancsuszt, bőgős, nagyra nyitott szájában felfedeztem az első fogacskát!!!

Élljen, élljen, és jajjj neked anya melle!!! Sőtt anya ujja, neked is annyi, ezenkívül meg húst ide.... -kiálthatná Hanna. :o)))

Eladó 86 darab Pampers Junior...

...avagy Bence szobatisztasága. :o)))
Nincs hozzá nagy történet, mert az igazság az, hogy azt se tudom pontosan mikor történt, de még arra sincs magyarázat, hogy hogyan, csak megtörtént a legnagyobb örömünkre!

Azt tudom, hogy mikor Bence betöltötte a kétésfél évet, egyre inkább kezdte a csőrömet piszkálni, hogy azért már kezdhetne jelezni, vagy alakulhatna az a pelamentesség... Meg ugye a folytonos kérdezgetés a jóakaróktól, hogy: És még van pelus??? Naná, hogy van!

Azért időről megpróbáltuk elhagyni. Reggel nagy optimistán fiú-bugyit húztunk, aztán két óra és öt pisis bugyi és nadrág után feladtam a küzdelmet pár napra. Az idő haladt a maga útján, én meg napról napra veszítettem el a reményt, egyre kevésbé hittem abban,hogy lesz még az én fiam is szobatiszta. Főképp amikor a reggeli kérdésemre, miszerint bugyi vagy pelenka, a pelenka választ kaptam. Aztán jött a tavasz, és nem csak kint lett napról napra melegebb, idebenn is megtört a jég, Bence bugyit kért reggel. Persze még fél nap alatt sikerült elfogyasztanunk a tiszta alsónemű készletünket, de újra csak teltek a napok, és egyszer azt vettem észre, hogy ugyanazt a ruhát vetjük le este, amit reggel fölvettünk. Mikor ez többször megismétlődött kijelenthettük: Élljen, Bence nappal, ébrenléti állapotban teljesítette a feladatot, nem csurrantott be. :o)))

A következő szintet akkor értük el, mikor a nagy rohanásban, ami a két gyerek és háztartás közt zajlik, a délutáni alváshoz ELFELEJTETTEM pelenkát adni fiamra. És láss csodát, nem is volt rá szükség! Innen pedig a száraz éjszakák már csak egy ugrásra voltak, két reggeli üres pelenka, és egy kijelentés után, mikor Bence este is bugyit kért, bevetettem a titkos fegyvert (ami tök fölösleges volt), gumilepedő a hagyományos alá!

Ezennel pedig vége is a történetnek, mert legnagyobb büszkeségemre, nem egész egy hónap leforgása alatt bugyis nagyfiúvá érett az én "büdöskölköm".