Egyik lehet az ablak elé akasztott madáretető. A miénk hogyismondjam... nem túl dizájnos (arra idén nem volt idő), de legalább 100%-ig újrahasznosított, és a célnak tökéletesen megfelel. (lásd a videón) Mert a madrak rátaláltak, és használni tudják, én meg alig egy méterről, az ablak mögül gyönyörködhetem bennük. Ha megtehetném (vö: egyedülálló) egész nap a konyhában ülnék jó meleg kávét vagy teát kortyolgatva, és csak néznék kifelé... Így meg kicsit lassabban megy a főzés, és ebéd közben is van műsor, na meg a mosogatás se akkora nyűg, mert amíg a szotyola (nem a kutya, bár az is mókás lenne) tart az etetőben hatalmas a forgalom. Van egy nagy csapat idejáró széncinke, legalább 10-15 madár, semmitől nem félnek, az ingyenkaja minden gátlást legyőz bennük,
két-három félénkebb kékcinke is, ők inkább akkor jönnek, ha a széncinkék rövidebb szünetett tartanak,
és ma láttam két zöldikét,
meg egy rigót, bár ők a lengedező etetővel nem nagyon boldogultak, azt hiszem kimegyek és újrahasznosítok valamit egy stabilan álló etetőnek. :o)
2 komment:
Hát, látod, mi még az idei etetőt sem fejeztük be, pedig már le van szabva vagy 2-3 hónapja...
Lehet, visszatérünk a tavalyihoz, mert sitty-sutty kivitelezhető. Csak épp nem igazán csecse. :-(
Miért a miénk milyen? :oDDD nem azt nézem, hanem a madarakat benne, és kész. Borzzzasssztttóóó igénytelen tudok lenni néha (sokszor). Dobsz nekem egy képet Villő babájáról? Nem bírom kivárni, hogy a blogba kerüljön... ;o)
Megjegyzés küldése