Bazinagy egyházi buli!

Túléltük, kipihenni még nem volt idő, annál inkább, mivel ma is folytattuk tesóméknál "GÁRDENPÁRTI" címszó alatt. Persze a tegnap ünnepelt dolgokhoz itt már hozzájött a bátyám szülinapja meg hát fogjuk rá, hogy az apák napja is.
Szóval most elmesélem. Sima keresztelőnek nem nevezném a tegnapi eseményt. Mert hát nem is az volt, még maga a lelkész is azt mondta 40 éves pályafutása alatt ilyet még nem látott. Egész héten érezhető volt már a feszültség a levegőben, mert nagy bulira készültünk. Péntek este azzal kezdtük a ráhangolódást, hogy fejreállítottuk a lakást, a 9. emeleten 27 ember vendégüllátására készültünk. Szőnyeg fölcsavar, üllőgarnitúra áthelyez, fotel elvonszol, asztalok, székek sorakoznak, terítő vasalódik, előkerülnek a tányérok, poharak... Szombat reggel aztán már teljes gőzzel folytatódtak az előkészületek. Anyukám sütött-főzött, párom porszívózott, port töröltem, aztán elszaladtam még virágot venni, meg a közben hozzánk szegődött unokahugomnak harisnyát. A harisnyavásárlásból az lett, hogy Bence is kapott egy új farmert és egy kockás inget. Itt lehet szidni engem, hogy milyen nemistudommilyen vagyok, hogy az utolsó pillanatban veszek a fiamnak ha nem is épp ünneplő, de méltó ruhát. Hát igen. Valahogy kiment a fejemből, hogy a meglévő ruhái már igencsak hétköznapiak, és bár még előző nap is, mikor jártam a boltokat és semmi kedvemre való kisfiús, csinos-ünneplőruhát nem láttam, úgy gondoltam elmegy abban amilye van. De hát bökte a csőröm, hogy pont elsőszülöttem nem lesz kicsípve, így ceremónia előtt pár órával még szerváltam neki is öltözetet. A szokásos első viselet előtti öblítés ezúttal érthető okokból kifolyólag elmaradt ugyan, de a látvány megérte. :o) A virágvásárlás hasonlóan alakult, mint a ruháé. Nem volt leegyezve a lelkésszel, de gondoltuk a templomba is jól mutatna valami kis virágdísz, édsanyám rám bízta a feladatot, hogy intézkedjem. Befutottam hát ismerősék boltjába, mondom mi az óhaj-sóhaj, ők meg hogy hát akkor gyere és csináld meg magadnak. Hát mentem, és csináltam. Szerencsére az ilyet, mint a bicizést nem könnyű elfelejteni, és még így 3 éves szünet után is sikk kis virágkompozíciót alkottam. Az meg tutibiztos, hogy gyorsaságommal meggyőztem boltosékat arról, hogy ha eljön az ideje ismételt munkábaállásomnak, szívesen befogadnak majd a csapatukba. A főnöknő szerint a mai fiatalok már csak akkor tudnak gyorsan dolgozni, ha a hazafelé tartó vonatra sietnek. Nekem meg ugye egy pillanat időm sem volt lacafacázni. :o))) Aztán végre hazaértem, itthon már pikk-pakk volt minden, csak egy-két utolsó simítás és indulhattunk. Egy szusszanásnyi pihenés, és délután négyre mentünk a tett színhelyére. Ott az egész azzal kezdődött, hogy a sógornőm megkeresztelkedett, mivel szerettek volna a tesómmal összeházasodni, viszont pogány és keresztyén nem kötheti össze életét templomban. Aztán férjem és idősebbik bátyám "tanúskodása" mellett megesett az esküvő, amit egy lélegzetvételnyi szünet követett, ekkor zajlott a gratulálás. Ezután pedig, hogy ha ez eddig nem lett volna elég izgi, az esküvői tanuk átvedlettek keresztapákká, beszálltak a buliba a keresztanyák is, köztük szerény személyem és megkereszteltetett családunk két legifjabb tagja, Sukola Hanna Lili és az ifjú pár csemetéje Szabolcs Barnabás. :o))) Legjobb az egészben a családias, laza hangulat volt. Mivel bátyámnak is volt ezelőtt családja és sógornőmnek sem ez volt az első házassága semmi lakodalom nem zajlott, ezáltal a többszázfős násznép sem feszélyezte a hangulatot, sem a gyülekezet miatt nem kellett "kihúzni" magunkat. A kellemes hangulatú szertartás után következett a még felszabadultabb, kötetlen mulatozás , persze gondolva a 8. és 10. emelet lakosaira, meg a nagymamám halála miatt tartó gyászra. Azért csendes-ülős bulinak sem lehet nevezni azt amikor kb. 27 ember összenyomorodik kilencvenegynéhány m2-en. Főleg ha a résztvevők között van két csecsemő, akik felváltva sírnak, mert bármilyen jó, nekik ez még nyűg, továbbá jelen van még 7 darab 10 éven aluli gyerek. Volt eszem-iszom , és csakhogy a menü se merüljön el a feledés tengerében, megemlíteném mi mindent ettünk. Fogyósok ugorják át a következő pár sort! Hát mivel nem flancoltunk, és emígy sem vagyunk egy nagyvárosi puccos népség, simán, parasztosan alapoztunk egy keresztapám-féle kemencében sült malackával. Volt hozzá egy kis petrezselymes újburgonya, rizs, friss káposztasaláta,párolt zöldség, kinek úgy ízlett kenyér, torma. Aki volt olyan "hogyismondjamcsakbutuska", hogy ezt kihagyta, ehetett sült csirkét. Ezután pedig fölszeletésre került 4 különböző torta, volt köztük csokis is, habtorta is... Meg persze sütike anyukám és más nőrokonaim kezemunkája: diós-bizonyos pálma szelet, dobos szelet, banános alagút, krémes, újabb diós-alkoholos... Hmm.... Illene is holnap egy gyüminapot tartanom. :o))) Aki ezután pedig még bírt mozogni jöhetett-mehett a lakásban, hogy különböző szobákban különböző fokon égő, eleven gyerekeket figyelve szórakozhasson, vagy épp különböző csoportokhoz társulva beszélgethessen. Aztán lassacskán elvonult a rokonság, majd elmosogattunk (ilyenkor de hasznos lenne egy mosogatógép), picit összerámoltunk, majd a nap legkellemesebb részeként lefeküdtünk aludni. :o)))
Vehetjük ezt előhangnak az unokatesómék augusztusi esküvőjére, bárhogy is, ez volt a mi bazinagy egyházi bulink, mivel egyházban majd egy házban zajlott. Hehehe, kellett egy béna szóvicc is a végére.
Volt még egy nagyon jó pillanat, rejtve az estében megkezdődött a mi, Sukoláék hadművelete. Hogy milyen hadművelet arról most semmit, már csak babonából sem, meg mert ha teljesül, megér majd ez is egy külön bejegyzést. Ugyanúgy, mint Bence szobatisztasága... :o)))