fő a vidámság

Igen, jár az ovinak is a pirospont, mert a koszon kívül más is ragad a kölökre. Ott tanult meg alakzatot nyírni, itthon hiába mutogattam neki. :o) Igaz még antiszociális a gyerek, meg mindig le van maradva egy taktussal, de hátha belejön. Kati néni szerint a keze lassú, de az esze gyors. Pedig istenemre néha úgy viselkedik, mint az újratelepített számítógép, amiben megvan az operációs rendszer, de a megszokott, naponta használt programoknak fuccs. Pl. nem tudja hogy néz ki az alma. ??? OoO :o) Emígy imádnivaló gazember, és igen róla is akarok írni, sokat, csak az ő fejlődése már nem olyan intenzív, vagy hogy is mondjam. :o) Ő inkább már az a "na mit műveltél ki már megint" kategória. Mert ha olló akad a kezébe menekülj lepedő, pakolópult, ha ceruza, védd magad fal, és így tovább sorolhatnám... És ha már kivégzett valamit, akkor fut, és bújik, és huncutul mosolyog, de úgy, hogy igazán nem is lehet rá haragudni. Lemegy egy sor kiabálás, de inkább csak a miheztartás végett, aztán bulizunk tovább. Amit utálok az a tv és mesemániája, de minél inkább tiltom neki, helyesebben próbálom lebeszélni, annál inkább ragaszkodik hozzá. Pedig sokszor olyan aranyosan eljátszik már, épít, autózik, szerel... Igazi nagyfiú. :o) Legnagyobb buli mostanában mikor az apja nincs otthon (pl. dolgozik) és ő elkezd szomorkodni, erőlteti a szöpögést, mert neki kevés a három család, neki még apuka is kellene, meg sok gyerek. :o) Kíváncsi lennék utánam is "sírdogálna"-e így. :o) Újabban érdeklik a számok, de már nem csak úgy egykettőháromnégy, hanem ha számot hall, mindig nézi az ujjait, és kérdezget: "Ez mennyi? Ennyi?" Nem szeret kimozdulni a lakásból, ezért is drukkolok magunknak, hogy tavaszra sikerüljön a költözés, ő inkább olyan falusi gyerek, aki az udvaron szeret szöszmötölni, nem a panel előtt aszfaltbetyárkodni. Ő az aki mellett este ott kell ülni, míg elalszik, aki fél a kutyáktól (erről tesóm labradorja tehet...), aki tudja, hogy sírással sok mindent elér (csak nem nálam), és csak vasárnap hajlandó húst is enni.
Hannus viszont még nagy ugrásokat tesz a fejlődés útján, nála még lehet csodálkozni, meg örömködni, hogy "jééé, meg hurrá, már ezt is tudja!". A minap pl. megtanította az apja bújócskázni. Mire hazahoztam Bencét a kiképzőtáborból (betegeknek kijárástilalom van :o(, ők tehát itthon vártak), azzal fogadtak, hogy: " Hol a Hannus? Bújj el!" Erre a kis vacak fogta a plédet és a fejére húzta, majd leengedte és vigyorgott, mint a 100as körte. Meg persze mi is rajta! Ő olyan öntudatos fajta, és csak akkor produkálja magát, ha kedve tartja. Pápázni nem akar a világért sem, olyankor csak bambán néz rám, hogy mit lóbálom a kezem, bezzeg indián-kiabálni azt nagyszerűen tud. Tehát csak azt tanulja meg, ami neki bejön. :o) Abban biztos vagyok, hogy őt már a kiságyba visszaszoktatni nem fogom tudni. Ezt megerősítendő az alvó lány már egy méteres távolságból megérzi a rácsok kisugárzását ( ha van nekik olyan) és naná, hogy felébred, mielőtt még a feneke matracot érne. De vele ez így megy pici baba kora óta, bár egyesek szerint én csesztem el, ugyanúgy, mint én tehetek arról is, hogy nem marad meg a babakocsiban, mert minek szoktattam kézre. Ha rossz passzban vagyok ezen mondatok elhangzása után ütök, emígy meg mindegy, mindenki azt mond amit akar. Részemről belenyugodtam, hogy Hanna nem egy tipikus "jógyerek", olyan ülj le fiam vigyázok rád típus. Ebből kifolyólag ha lesz is még kistestvére, az nem mostanság lesz. :o) Nem kimondottan anyás, ő olyan mindenkis. Ha velem van egész nap és hazajön az apja, majd el dobja magát örömében. Ha este jönnek haza a mamáék miután reggeltől nem látta őket, addig jön-megy, mászik utánuk, amíg föl nem ömelik. Egyszóval akaratos és mégegyszóval ;o) céltudatos. Azt gondoltam ő majd nagyon hamar elindul, mert motorikailag gyorsan fejlődött, de mostanra a mászást olyan szintre fejlesztette, hogy teljesen kielégíti vele mozgásigényét, tehát tavasz előtt tuti nem kell cipő. :o) Jah! És végre apának is megvan a sikerélménye, rájött hogy tudja elaltatni. Beleülnek a pörgős fotelba és miközben dúdol neki lassan elkezd vele forogoni. Kész ringlispil, de hatásos. Csak letenni nehéz utána, mert ahhoz az esetek 99%-ában cici is kell, mivel az ujjszopásról már leszokott, a cumira meg ("még") nem szokott rá.
Epilógus:
A napokban gondolkodtam azon, miről nem lennék képes lemondani. Sokaknak most az ugrik be, hogy a gyerekeimről. De az én fejemben ez meg se fordult, mint lehetőség. Ugyanis... Annyira természetes, és egyértelmű, hogy őket már a világ összes kincséért nem adnám... Akármilyenek is, ők már az enyémek. :o)