azt az égbőlpottyant szent,hisztis mennyei mannáját...

Ma reggel egész konkrét tervekkel ébredtem a mai napot illetően. Be kell valljam vidáman keltem,az éjszaka sokkal jobban "sikerült",mint arra számítottam. Csajosomnak jót tett az esti alvás előtti hosszú alvás. Egy apróság rontott ipiricipirit a kedvemen,hogy az éjszaka esett,így a tegnap délután elmaradt játszóterezést ma délelőtt se tudtuk pótolni. Következhetett a "B" terv,miszerint nem halogatom tovább a nőgyógyászati kivizsgálást. Nincs mit rajta szépíteni,betöltöttük a hat hetet,ezen is túl kellett esni. (Vannak érdekes emberek,közéjük tartozik egy kedves,aggódó rokonom is,aki annyira szivén viseli a sorsomat,hogy megkért irassak hormonális fogamzásgátlót,mert ő már még egy szülésemet nem éli túl. Mikor pedig hazaérkezvén közöltem vele,hogy szoptatás idején (se) vagyok hajlandó csúnya, egészségtelen bigyókat szedni, kissé felháborodott és értetlen hangon azt válaszolta: Hát csak vigyázz,nagyon nagy baj lenne ha most terhes maradnál. Néztem nagy értetlenül,és az orrom alatt morogva átfogalmaztam a mondatot,miszerint nem nagyon nagy baj lenne az,csak kissé kellemetlenné fokozódna a szituáció. Végül is még jó is lehetne... Na de erről egy szót se többet!)
A napi program következő pontja lett volna,hogy ebédelünk,és nagyfiam visszavonul egy kis délutáni erőgyűjtő szunyálásra. És itt jön a képbe az a bizonyos hisztis mennyei manna,meg a cifrább társai. Anya volt olyan gonosz,hogy kikapcsolta a mesét - mivel ismeri elsőszülött csemetéjét, és tudja az tévézés közben nem alszik el - az pedig fáradságát (is) jól szemléltetve egy tankönyvekbe illő hisztit vágott le. Volt abban sírás,földönfetrengés,nyálzás,könnyezés... De hát mivel elhatároztuk apával,hogy a gyereket márpedig meg kell nevelni,és a nagyszülők se voltak idehaza,hogy megmentsék szegényt a zsarnok szülők karmaiból,türelmesen kivártuk a műsor végét. Nem állítom hogy mi győztünk,mert alvás már nem lett,de mesenézés se! Fogjuk rá,hogy döntetlen. És tegyük hozzá,hogy ilyen cirkuszokat végignézve/élve hullámokban a depi is rámtör. Nem vagyok benne biztos,hogy nem én csesztem-e el valamit valahol,milyen felnőtt nő majd belőle,ha már most nem tudom kezelni.és ilyenkor abban sem vagyok biztos,hogy jó ötlet volt gyereket -ráadásul immáron kettőt- vállalnom... :oS Próbálván túltenni magam ezen, azon gondolkodom,hogy talán (???) még nincs minden veszve,lehet ebből még jót kihozni...
Ebben a lelkiállapotomban indultunk tovább,és következhetett a nap csúcspontja (inkább nekem,mint a gyerekeknek),nem kevés szlovák korona elköltése egy bizonyos elektronikai szakboltban. Persze aztán Bence is kapott "csontot",mehetett kisvonatozni meg mozgólépcsőzni. (Hm... Ide sorolhatnám -az ő általa élvezett dolgok közé azt is,amikor az előbb említett boltban begyűjtötte az árcédulákat és ezután azzal szórakoztatta magát,hogy azokat különböző helyeken elrejtette.) Mielőtt még más megtenné, megköpködtem magam miatta,hogy nem a szabad levegőre vittem a gyereket,hanem a hiperszuper bevásárlóközpontba,de egy kis jólét nekem is jár néha. Meg is lett a böjtje. Hazaérvén ugyanis nagyfiam még produkált egy-két afféle "Uram adj nekem türelmet és kitartást,mutasd meg hogy neveljem meg úgy,hogy azt a gyerek túl is élje,mert én bizony agyonvágom..." cselekedetet. Ezeket inkább nem részletezem. Akinek van egy (talán a) kistesó miatt figyelemhiányban szenvedő kétésfélévese,az megérti. Persze ezt is a saját kudarcomnak tudom be. De végülis mindenki túlélte a mai napot, és voltak pillanatok amikor mindenki boldog volt. Hát most már be az ágyba,kezdődhet az erőgyűjtés,mert bízzunk benne holnap is lesz nap... Meg lehet próbálni jobban csinálni! :o)))