Egy oltás... és a változás "szépségei" .....................alcím:A hordozókendő csodája.

Hannával tanácsadáson voltunk ma. 5850 gramm a kis húsgolyóm, buksija pedig 39 cm. Bezzeg Bence már eleve 40 cm-es fejjel született, nehezebb is volt kinyomni. Különben minden rendben vele. Csak a TBC oltása kezd... Mit is csinál? Szóval olyan nagy piros púp van a vállán, amit figyelni kell ne nőjön túl nagyra. Emiatt el is lett tolva a következő tanácsadás, egész egy hónap múlva kell menjünk, akkor kap majd kötelező oltást. De ha már ott voltunk, és Bencét is magunkkal vittük legalább őt beoltattuk veszettség ellen. :o))) Na jó, nem is veszettség, hanem különböző retyerutya gyermekbetegségek ellen, magyarán ő megkapta a maga kötelező oltását. Először is lemérték hosszra, súlyra. Ez utóbbi ruhástól 16 kg, ezt is a napi kétszer 2,5 dl kakaóból vagy épp "kamarellos" tejből szedhette csak össze. Magasságát meg sajna nem tudom, mert a nővérke azalatt mérte, míg én Hannával a dokinőnél voltam. (a mama - ő volt velünk erősítés gyanánt - meg nem hallott,vagy nem jegyezte meg,de annyi baj legyen,lemérjük. :o))) ) Bence nem is sejtette mi vár rá, mivel féltem tőle, hogy tankkal se vonszolnám el a rendelőbe ha tudná, hogy szurit kap, bölcsen hallgattam. Hisz ő se hülye, csak kicsi még. :o) De hát minden igazság egyszer a felszínre bukkan, mikor kezdtem lehúzni a harisnyáját -itt már ő is sejtette, hogy valami történni fog- megmondtam neki mi a helyzet. Mivel az utolsó vérvétel emléke még él benne (kétszer is meg kellett szúrni, mert én balga nem tudtam, hogy tiszta vizet adhatok neki, és nem adtam, ezáltal úgy be volt sűrűsödve a vére, hogy alig csöpögött), nem volt elragadtatva, el is kezdett sírni, de ennek ellenére hősiesen állta a sarat. Aztán a felejtés megkönnyítésére még kapott egy kisautót, és mire hazaértünk, már nem is volt semmi hiba. Igaz a borogatás nem tetszik neki, de hát nagyfiú, sokmindent megért már. Most alszik hála az égnek, lázát kell figyelni, ezenkívül meg csak abban bízom, hogy később sem lesz nyűgösebb az átlagnál, mert akkor bizony "vidám" lesz az esténk. Ugyanis...
Hanna is épp elért egy nyűgösebb korszakot. Persze, ennek így kellett lennie, mert már volt egy napirendünk, amire lehetett támaszkodni, nagyokat aludt, sokat evett, nevetgélt ha ébren volt, vagy nézelődött, még olyan is volt, hogy egyedül elszundított ringatás nélkül... De ez túl unalmasnak bizonyult borsószemkirálykisasszony számára. :o))) Pár napja betöltötte a 2 hónapot, ahol pedig egy kereszteződés volt a fejlődés útján, és Hanna a sírós ösvényen indult el. Ezzel együtt pedig részemről elkezdődött a találgatás -mi baja lehet?, és az aggódás - mitől lehet? Kevés a tejem? Fáj a hasa? Valami más fáj neki? Vagy csak megnőtt az igénye a társasági életet illetően? Napközben még csak-csak, de estére anya is elfárad, és ha még az altatás se megy... Kész, végem! Ezzel a "nem megy"-gyel azt akarom mondani, hogy még annyira sem, mint eddig. A minap is éjfélig ringattam, szoptattam, tologattam a babakocsiban és valahogy semmi sem segített... Napközben is szinte csak kézben van el, mégpedig az én kezemben - itt következhetne az, hogy elrontottam, minek szoktattam rá, stb... De én ebben nem hiszek. Szerintem egy kisbabának, egy gyereknek nem arra van szüksége, hogy hagyják bőgni, nehogy el legyen kényeztetve. Szeretetre van szüksége és törődésre. Ha pedig úgy érzi magát biztonságban, hogy anya ringatja, ám legyen. Mindenre van megoldás, még erre is. A megoldás neve esetünkben a hordozókendő! Ma, azután hogy eddig csak másokat biztattam, hogy boruljanak térdre ezért meg azért én is hálát adtam! Halleluja! :o))) Mégpedig azért, hogy megvettük a kendőt és még nem sikerült eladni. Igen, mert el akartam adni. Bubilányka eddig csak sírt benne, és én szomorú voltam, hogy nem tudjuk használni, és csalódottságomban meghirdettem a neten. De ma, mikor más sehogy nem volt jó, és bármit csináltam apróságommal mindig egy lett az eredmény: 5 perc alvás majd könnyek... ismét elővettem. És lássatok csodát! Ahogy belekötöztem magunkat már húzta is a lóbőrt az apja horkolós lánya. :o))) Szóval a tanulság: nem kell mindent máris feladni! Néha csak idő kell. :o))) Most pedig kendőbe be, palacsintasütésre fel! (Majd megveszek egy kis lekváros diósért! :o))) )


UI: Nem is kell most a kendő, apa elaltatta a csajost. :o)))